Pajzán almák, frivol krumplik

Ahogy a lányom megszületett és nőni kezdett, egyre szaporodtak az eldöntendő kérdések. Féléves kor körül, a hozzátáplálás kezdetekor rögtön szemben találtam magam egy almával…


Az alma előtt minden más. A puha kis csomag szuszog és fehér szuperpempőn él. Jó esetben alszik. De egyszer csak elérkezünk a hozzátápláláshoz, és minden új fordulatot vesz.
A gyerekszülésben, nevelésben szerintem az a főszabály, hogy minden teljesen természetes. De van, mikor az elme megtorpan, és az ember úgy néz egy szerencsétlen almára, mintha ördögtől való lenne. Pedig ez az élet rendje. Persze, egyszerű, világos és szükségszerűen következik, de ki legyen a szerencsés nyertes? Illetve mi lehet ELÉG JÓ ahhoz, hogy elsőszülöttem testébe beengedjem?


Mégis, milyen alma? Bio? Nem bio? (Egy anyai agy ehhez hasonló kérdéseken néha hetekig tud zakatolni.) Alma legyen a talpán, amit én a gyermekem számára elég jónak találok.


Nem voltam eddig elkötelezett biovásárló, de visszatérve az első almához, mindenképpen a bióra szavaztam. Túlestünk a kezdeti ijedtségen, alma ízlett a gyereknek, finom is volt.
Ekkor még könnyű volt a helyzet, hiszen egy alma nagyjából egy hét alatt fogyott el. De elsőszülöttünk és a felhasználásra kerülő almamennyiség szerencsére nőttön nőtt… A bio meg, ne szépítsünk: drága. Tudom, hogy kutatások bizonyítják: magyar viszonylatban aránylag jól állunk, a nem biozöldségek és -gyümölcsök is bőven fogyaszthatók, csak egy idő után szomorúak és unalmasak. A nagyáruházak polcairól levadászott almákat néha csak kínomban reszelem a pitébe. Más megoldás után kellett néznem, elnézve az almafogyasztást. 

Egyik barátnőm beszélt nekem a „szatyor-közösségekről”. A rendszer egyszerű. Körbekérdezed a szomszédokat, kellene-e nekik bioélelmiszer jó áron? (Nálunk sok a kisgyerekes, könnyű dolgom volt. Kellett.) Keresel egy megbízható termelőt, a lakhelyedhez képest a lehető legközelebbit. Felveszed vele a kapcsolatot és megállapodtok. (Milyen áron szállít, hova, mikor, milyen mennyiségeket.) Összegyűjtöd és leadod a rendelést. Várod a szállítmányt, majd kiméred a cuccot – ezt a feladatot lehet rotálni a közösség tagjai között. (Kalkulálj erre pár órát és markos apukát, mert a mennyiségek, ha összeadódnak, megeshet, hogy 80 kiló zöldség-gyümölcs landol az előszobátokban…)
Tényleg ennyi. Semmi hókuszpókusz. A termelőnek jó, mert biztos vevőköre van, nincs helypénz, egyszeri a benzinköltség, te pedig a nagyobb tétel és az előrendelés miatt – valamint mert kiesik rengeteg köztes szereplő – olcsóbban jutsz hozzá a minőségi élelmiszerhez. 
Belátom, munka van vele egy kevés, de mennyivel jobb, hogy a gyerek úgy tanulja a mértékegységeket és a zöldségeket, hogy a dobozból hordja a kezedbe a csicsókát, például…


Így válik lakásunk időről időre „lakászöldségessé”, ahogy az egyik kedves csoporttag egyszer találóan megjegyezte. Közben újabb és újabb embereket ismerünk meg, akik jönnek, hónuk alá csapják a biorépájukat, és egy-két jó szó kíséretében mennek.
Megsúgok egy titkot. Én nem szeretem az almát… Úgy nem igazán. És ez most itt nem marketingszöveg, de ezt nem bírtam abbahagyni. A könyökömön csurgott a leve, és annyira piros volt, hogy az már szinte pajzán… A krumpliról hasonló jókat tudnék mesélni, még az abból főzött paprikás krumpli is csúcsgasztronómia élményt nyújtott.
Tehát, ha van módja annak, hogy ne menjen rá ingünk, gatyánk a jó minőségű élelmiszerre, ne habozzunk, mert csak jól járhatunk! Szóval engem megvettek, méghozzá jó áron, kilóra.
(Magyarország első/központi szatyor-közösségét a Szatyor.org-on keresd az interneten.)

Szeretnél vegyszermentes háztartásban élni? – Így kezdj hozzá!

Azok közé az emberek közé tartozom, akiknek nagyjából elég kimenni a konyhába ahhoz, hogy felrobbanjon körülöttük egy-két dolog.


Élénken él előttem az a kép, amikor a nagymamám összecsapta a két kezét, kétségbeesett arckifejezéssel megjelent a nappaliban és kiszakadt belőle: Béla! Felrobbant a kukta! Mire nagyapám kedvesen morcos dünnyögéssel kikecmergett a foteljéből, elindult helyszínelni a konyhába, és közben hosszan magyarázta nagymamámnak, hogy mely kémiai és fizika alapvetések vezettek ehhez a balesethez.
Sajnos ezek az alapvetések egy percig sem maradtak meg bennem, viszont nagyanyám génjei bármikor manifesztálódhatnak. Tehát szó nem lehetett róla, hogy magamtól kezdjek kísérletezni holmi házi szerekkel. Még hogy savas meg lúgos kémhatás? Még hogy ökoéletmód?


Szerencsére nem is kellett nekem elkezdeni, mert messze nem én vagyok az első, aki ezzel a témával közérthető és alkalmazható módon foglalkozik. Én a következőkből tanultam:
Az első ajánlatom rögtön egy paradoxon lesz, hiszen aTudatos Vásárlók Magazinja pont nemrégiben szűnt meg. Biztos vagyok benne, hogy az ő tematikus lapszámaik nagyban (Szupermarketek, Kenyér, Hús etc.) hozzájárultak ahhoz, hogy szép lassan átalakult a gondolkodásom. Jelenleg az interneten érhetők el (www.tve.hu). Kitűnő termékteszteket készítenek, érdemes elolvasni őket vásárlás előtt. Engem a hangvétellel vettek meg. Nem sokkoltak, nem térítettek, csak megmutatták, hogy lehet máshogy is…


A másik bibliámmal születésnapomra leptem meg magamat:7 köznapi praktikák a könyv címe. Tudom, tudom, perverz család az olyan, ahol egy ilyen könyvet kapdos ki a házaspár egymás kezéből, de az történt, hogy ennek a könyvnek a megjelenése áttörést hozott a férjem esetében is. Addig sem nézte rossz szemmel ténykedéseimet, sőt a frissen sütött kenyerekért kimondottan hálás volt, de az, hogy én miket kotyvasztok a kis vegykonyhámban és főleg miért, az addig nem érintette meg.


Ezek voltak tehát az alapvetések, aztán következett a finomhangolás… Erre pedig a blogok és a fórumok a legalkalmasabbak. A „tegyél bele még egy kis nátrium-perkarbonátot”, illetve a „próbáltad-e már az epeszappant?” témák ott tudnak kibontakozni csak igazán. Mert amikor ott állunk a teli mosógép felett a mosószódás zacskóval és csak annyi instrukciónk van: tegyünk a mosógépbe mosószódát és egy kis nátrium-perkarbonátot, az pont olyan érzés, mint amikor a kezdő háziasszonynak jóindulatúan azt mondja az anyósa: érzésre. Indokolt ilyenkor a sikítófrász, miszerint: de mennyit és PONTOSAN hova??? És hol szerzek OLYAT?


Na, erre jók a blogok, fórumok.
Jó ötleteket találhatunk az Otthon Édes (öko)Otthon blogon, a folyékony mosóporom receptje például onnan van. Ha pedig eljön a végső leszámolás ideje és fürdőszobaszekrényünkből menesztésre kerülnek a gyári kozmetikumok, akkor kell ellátogatni Lukrécia kencéihez! Területekre lebontva találhatunk házilag kikeverhető krémeket, dezodorokat, illatos fürdőgolyókat…
Forrás, blog, weboldal persze van még rengeteg. Tárgyilagosabb, kategorikusabb, tudományosabb, színesebb-szagosabb, de ezekkel én pont jól megvagyok a hétköznapokban.
Balesetek természetesen hosszas előtanulmányok után is előfordulhatnak. Ültem én már a konyha kövén kétségbeesve, miközben azt néztem, hogyan borít be mindent egy opálos fehér réteggel a tisztítóvízbe túladagolt mosószóda, és takarítottam magam után hetekig.
Terveim szerint ezektől a felesleges köröktől szeretném megkímélni a vállalkozó kedvű olvasókat... És ha már túl nagy lesz a nyomás, talán valami kémiai alapozásra is elszánom magam…

Nem fanatikus és nem trendi – csak zöld

Hogy ki mikor kezd el „zöldíteni” az életén, az egyéni. Egyszer csak valami beakad a fejben – Nagy Réka újságíró-szerkesztőnél például ez az öblítő volt. Nem értette, miért kell víz helyett vegyi anyag egy másik vegyszer kioldásához. A dezodorról a mellrák jutott eszébe, a tusfürdőn zavarta a „nyák”. Talán ha kicsit jobb kémiából, megbarátkozhatott volna a vegyszerekkel. Így környezettudatos lett, és mostantól kéthetente megosztja a Nők Lapja olvasóival praktikáit. Úgy kezdődött, hogy amikor megszületett a kislánya, aki most kétéves, elkezdte kutatni, hogyan küszöbölhetné ki a vegyi anyagoknak legalább egy részét, áttérve olyan természetes lemosó és fertőtlenítő szerekre, mint például az ecet vagy a szódabikarbóna. Merthogy az hagyján, hogy egy felnőtt mi mindent nyel magába a kémiai anyagokkal kezelt környezetből, de egy kis csecsemőt ettől meg kell kímélni.

– Jó lenne minden mesterséges anyagot kikerülni, de ez nem lehetséges – magyarázza Réka –,
inkább csak próbálkozom, és elfogadom, ha valami nem működik.
– Hát, amikor elárulom, hogy van otthon egy malmom, arra sokan nyelnek egyet.
– Egy malmod…?
– Csak egy egészen picike! Mert nagyon szeretek kenyeret sütni, és a frissen őrölt lisztben több a hasznos tápanyag
és az íze is fantasztikus. A családom nem tiltakozik, mert amikor a puha, foszlós kenyér kisül,
annál jobban semmit sem értékelnek.
– A kenyeret dagasztod, ahogyan kell, hogy az ereszről csöpögjön a víz, ahogy a nagymamám mondta mindig? Vagyis gyöngyöző homlokkal.
- Igen, és az jó! Minden stresszt bele lehet dagasztani a kenyérbe.
Egyébként vannak dagasztás nélküli kenyerek
is, amit csak össze kell keverni, majd megosztom a Nők Lapja olvasóival is.
És megvan a bölcsek köve is: az igazi ropogós héjú kenyér.
– Fájdalmas kompromisszum, ha le kell menni kenyérért a boltba?
– Nem. Az már inkább, ha mosószerrel kell mosnom.
– Nem az a helyzet a környezettudatossággal, hogy folyton szemet kell hunyni, mondván, kicsit büdös, szürkébb, csúnyább, fáradságosabb, de legalább egészséges? Reális alternatíva lehet a környezetbarát háztartásvezetés?
– Attól függ, miről van szó, és hogy megéri-e. Például tudom, a mosószerekben olyan optikai fehérítők vannak, amelyek valójában a festékhez hasonlóak. Nem tudom elképzelni, hogy ezek egy kisgyereknek ne ártsanak. Úgyhogy még az sem érdekelne, ha cserébe egy kicsit szürkébb lenne, de nem az.
– A férjed zokszó nélkül tűr, zokszóval, vagy támogat?
– Az attól függ. Van, ami nem ment át, ilyen volt például a mosható pelenka.
Hogy az ő ingei bármilyen kapcsolatba is kerüljenek a pelenkákkal?!
A könyveimben talált férfiak számára is jól hasznosítható ötleteket,
például, hogy miként lehet csökkenteni az üzemanyag-fogyasztást.
Gimnázium alatt eltöltött egy szemesztert egy osztrák családnál, és ott például volt malmocska,
és ugyanilyen házilag sütött kenyér, így aztán neki ez természetes volt.
– A „zöldítés” útjának végén lehet, hogy egyszer csak egy lakatlan szigeten látod magad, komposztvécét használsz egy nulla kibocsátású házban, zöldséget termelsz a biokertedben, netán mozgalmat szervezel, hogy megmentsd a bolygót?
– Nem hiszem. Bár egy nulla kibocsátású ház nagyon mozgatja a fantáziámat.
Sem fanatikus nem vagyok, sem
trendi. Sokszor a kényelem határt szab – az autót például nem tudom teljesen letenni.
De nem divatból foglalkozom azzal, hogyan élhetne a családom klímabarát módon.
Szeretném azt remélni, hogy ezzel egy picit jobbítok a világon.
– Miért tartottad fontosnak, hogy a Nők Lapja olvasóival megoszd a tapasztalataidat?
– Azért, mert magam is sokat botladoztam, keresgéltem hiteles információforrásokat, beszerzőhelyeket.
Szeretném ezt másoknak megkönnyíteni.